Szonja [antikvár]

Részlet a könyvből: Sötét volt az alacsony, mennyezetes gyerekszobában, csak az örökmécses imbolygó lángja vetett halvány fényt a szoba sarkába. Szonja felült az ágyban, szívéhez szorította kezét és kifelé fülelt. Mintha hallotta volna a farkasok vonítását... Mielőtt elaludt, Njanja ujra elmesélte az ordító farkasok borzalmas történetét. És álmában megjelentek a farkasok, nyomukban a tizenkétfejű kígyóval... - Njanja - mondta halkan Szonja - Njanja, alszol? Egyenletes mély lélegzéssel aludt az öreg dajka. Szonja szemébe könny szökött. Olyan rettenetes az éjszaka sötét árnyaival és nincs, akihez meneküljön. Njanja alszik, a testvérei nyugodt álmát sem zavarja semmi, Felkusa is horkol, hátul a kályha mögötti kuckóban... csak ő van ébren... - Njanja, Njanja - suttogta újra Szonja reszketve. Senki sem felelt. Feltérdelt hálós kis ágyában, leeresztette a hálót és kiugrott az ágyból. Mezítláb, ahogy volt, odaszaladt az ajtóhoz, kinyitotta és futott, futott végig a hosszú, sötét folyosón. Úgy érezte, mögötte vágtatnak a farkasok és nyomukban kúszik a tizenkétfejű kígyó. Lihegve ért fel az emeletre. AZ emeleti folyosón égtek a gyertyák és messziről, a vörös szalónból kiszűrődött a muzsikaszó. Szonja megállt.