Szunnyadó parázs [antikvár]

Laia bátyám a hajnalhasadás előtti legsötétebb órában tér haza. Mostanra már a szellemek is nyugovóra tértek. Acél, szén és kohó szagát érzem rajta. Az ellenség szagát. Nyúlánk testét bepréseli az ablakon keresztül, meztelen talpa nesztelen érkezik a szalmára. A mögötte beáramló forró sivatagi szél meglebbenti a könnyű függönyt. A vázlatfüzete a földre esik, olyan hirtelen rúgja a matraca alá, mintha kígyót taposna el. Merre jártál, Darin? Gondolatban fel merem tenni a kérdést, és Darin válaszol is. Miért tűnsz el újra meg újra? Miért, amikor Papának és Maminak szüksége van rád? Amikor nekem szükségem van rád? Már majdnem két éve minden éjjel fel akarom tenni ezeket a kérdéseket. Egyszer sem volt hozzá bátorságom. Csak egyetlen testvérem maradt, nem akarom, hogy engem is eltaszítson magától, ahogy mindenki mást. De ez az éjszaka most más. Tudom, mi van a vázlatfüzetében. Tudom, mit jelent. -Aludnod kellene. - Darin suttogása kizökkent. Nem lehet becsapni, megérez mindent, mint egy macska: ezt anyánktól örökölte. Ahogy lámpát gyújt, felülök a matracomon. Semmi értelme tovább tettetni, hogy alszom. - Kijárási tilalom van, és három őrjárat is elhaladt előttünk. Aggódtam. - Tudom, hogyan kerüljem el a katonákat, Laia. Nagy gyakorlatom van már benne. - Az állát a matracomra támasztja,