Talpra magyar!... [antikvár]

Részlet a könyvből: A SZABADSÁG HAJNALA. (1848 március 15-ike.) Napfényes őszi reggel van. A fák már hullatni kezdik sárguló leveleiket, de még melegen süt a nap. Az átlátszó tiszta levegőben foszlányos békanyál úszkál, a magasból átvonuló darvak; hurrogása hallik. Balga János, egy dunántúli földmíves, éppen a mezőre készül. Udvarán készen áll az eke, hogy tavaszi alá szántson. Maga a gazda már idős, törődött és roskatag ember; régi, dolgos jobbágya a földesúrnak. Nem is lenne már képes megkeresni a kenyerét, ha nincs a fia: egy erőteljes, ifjú legény, az öreg szülék egyetlen gyámola. Andris - így hivták a legényt - épp kiterelte az istállóból az ökröket, hogy járomba fogja, mikor két cserepár-katona kíséretében a falu birója köszönt be hozzájuk. A biró aféle bocskoros nemes, se nem úr, se nem paraszt; felfelé alázatos, mint az éhes eb, lefelé dölyfös, akár egy török pasa. - Jó reggelt, biró uram! - köszönti a gazda. Talán valami baj van? - Baj éppen nincs, - válaszol tudalékosan a biró, - hanem hát katonára vagyon szüksége a király ő szent felségének.