Táltoslovak hátán [antikvár]

Részlet:"Az aranyhajú gyermek történeteBandika nem is tudta, hogy meghalt az édesanyja. Azt sem tudta, mi az, hogy meghalni. Csak feküdt ott az ágyban szegény anyukája és nem szólt egy árva szót sem. Bandika beszélgetni akart vele: de nem felelt. Kért tőle kenyeret, mert már igen éhes volt; se szó, se hang. Megmozdította a karját, hogy fölébressze. A karja nehéz volt s mikor elengedte, csak visszaesett. Mikor pedig este lett, Bandikának eszébe jutott mindaz a sok rémes mese, amit bubusokról, rémekről meg boszorkányokról hallott. Úgy tett, mint mindig, amikor megijedt. Odaszaladt az édesanyjához, hozzá simult, várta, hogy megcirógassa.- Anyukám - siránkozott -, olyan furcsákat látok, úgy félek. De anyukája nem vigasztalta meg. Csak nézett rá, de olyan mereven és hidegen, hogy Bandika sírni kezdett és kiszaladt a szobából.Az utcán még nem volt sötét, mint a szobácskában. Bandikáék a falu végén laktak. Amerre járt, nem találkozott senkivel. Kezdetben még szipogott, piszkos kis kezével törölgette a könnyeit, úgyhogy aranyhaja is egészen átnedvesedett tőle. De később megfeledkezett a félelméről."