Tájképre nincs idő [antikvár]

Lapélei halványan foltosak.
Szocialista lányregény? Nocsak... De mielőtt még bárki legyintene vagy megmosolyogná, érdemes belelapoznia a könyvbe, majd végigolvasnia Marton Mária új regényét. A Tájképre nincs idő ugyanis nem akarja áltatni olvasóját: szó sincs benne a szocializmus védelmezéséről, mint ahogy távol áll szándékától e korszak utólagos, dühös leleplezése is. Sőt, jótékonyan nélkülözi a visszatekintő elbeszélések feledékenységét és édes-keserű fűszerét, a nosztalgiát. Akkor hát mit akar ez a regény? - kérdezhetnénk joggal. Talán nem többet, de nem is kevesebbet: úgy nézzen vissza egy korra - amit jobb híján szocializmusank nevezünk -, hogy éltek, szenvedtek és szerettek itt emberek, akik... Nos, hogyan is? Ez derül ki a regényből, fájdalmasan és szomorúan, derűvel, és ha tetszik, a lányregények érzelmi sorsfordulataival, amelyek viszont soha nem jutnak el az érzelgősségig. Ettől megóv a regény elbeszélőjének önmegértő tárgyilagossága és részvéte. "Szemedben éles fény legyen a részvét..."- talán e híres verssor lehetne a regény mottója: hangsúly az "éles fény"-en.