Tóbiás, a gyáva óriás [antikvár]

Részlet a könyvből:Most figyeljetek mindnyájan jól ide, mert mesét mondok, de nem ám olyan akármilyen mesét, hanem valóságos, igazi mesét, olyat, amilyet valaha nagyanyától, nagyapától hallottatok, olyat, amilyet valaha a szél mesélt nektek, meg az esti félhomály, meg a csöndes éjszaka. De ez a mesemondó éjszaka nem a rossz kisfiúk éjszakája volt, ó dehogy. A rossz kisfiúk éjszakai meséje egészen más: nagyon-nagyon szépen kezdődik, tortával meg cukorsüteménnyel, meg csokoládéval, de nagyon csúnyán végződik ám, lidércnyomással meg hascsikarással. De ez a mese egészen más. Ez az éjszaka a jó gyerekek éjszakája, amely komolyan, bánatosan kezdi a meséjét, de a mese egyre és egyre vidámabb lesz, mindig szebb és mulatságosabb és végül hajnal felé, amikor kisüt a piros nap, olyan kedves és vidám, hogy a jó kisgyerek, aki nagyon odafigyelt, még álmában is elmosolyodik és édes nyál csordul ki a szája szélén. Ez a mese az óriással kezdődik. Azaz tulajdonképpen nem is az óriással, mert hiszem eleinte az igazi jólnevelt óriások is csak egészen apró kis gyerekek, de azután rosszalkodni kezdenek és óriás lesz belőlük, ez a büntetésük. Mindig nagyobbak és nagyobbak lesznek és az nagyon rossz dolog, majd ti is meglátjátok.