Törökinduló [antikvár]

Nem tudom, de valahogy mindig is szerettem a zenét. Persze ezt csak most, majdnem felnőtt fejjel tudom igazán. A legősibb élményeim közé tartozik: a Török induló Anyám játszotta szép, végeérhetetlennek tűnő téli estéken a nagy zongoraszobában, amely akkora volt, hogy szinte elvesztem benne. Legalábbis akkor így éreztem. Később rájöttem, hogy nem is olyan nagy az a szoba, mindenesetre kényelmesen elfért benne egy igazi, hatalmas zongora, ami fekete volt, és gyönyörű A szoba sárgának tűnt, egészen sárgának, amire később azt mondtam, hát persze, hogy ez a korai emlék olyan tömény citromszínű, hiszen a nagyiék lámpái ebben az antik, francia szalonban, tökéletesen sárga üvegből készültek. Mindennek megvan persze az oka, de néha talán jobb lenne ha nem tudnánk ezeket a miérteket, mert sokkal szebben látnánk azt, ami már nincs. Mondom, a legelső élményeim közé tartozik Mozart és a Török induló. Igazából nem is Mozart, hiszen bennem csak a darab címe maradt meg, és anyám, aki olyan szépen játszotta, ahogyan azóta senki sem. Ne is csodálkozzon rajta senki, hogy amikor egy furcsa délután kipattant a fejemből az a gondolat, hogy zenekart alapítok - bár sok köze nem volt Mozarthoz -Törökindulónak neveztem el. Mara sem mondott nemet, meg Kömény se, azonnal beleegyeztek. Szóval, szeretem a zenét. A nagy zongora pedig mindig is vonzott. Talán éppen azért, mert akkora, mint egy igazi víziló, de mégis a legszebb trillákat lehet előcsalogatni belőle. Nos, zongoráztam én is, játszottam eleget. Azt mondták tehetséges vagyok jó a hallásom, a ritmuérzékem, meg