Túl ezeren, kétezeren [antikvár]

PALLÓ A HOLD-PATAKON ÁLTAL Na, ezen a téli napon Rik rakoncátlanabb volt, mint valaha. Édesanyja kétszer is ráripakodott: „Ne csimpaszkodj a szekrénybe, mert kosfejet ütsz a kőpadlóval, hogy az a Morc vinne el! Hogy az a Morc vinne el!" és eközben észre sem vette, hogy a konyhaajtó halkan megnyílott, és nagy némán egy fekete koldus sunyított be. Rik már tátotta száját, hogy nagyot visít, de egy ormótlan kéz arcára tapadt, a másik pedig felkapta, és zutty, már benn is volt egy sötét zsákban. Nyakon csípte Moi;c. Mielőtt bármit is tehetett volna, már a levegőben kalimpált. Vitte, vitte valami, hiába tépte magát, cibálkozott. Kiáltani sem lehetett, mert a nagy kéz a bűzös zsákot szájára szorította. Keze, lába összegabalyodott a szűk börtönben. Ide-oda zötykölődött, guringázott a nagy fekete ember hátán, összekuporodott hát, amilyen kicsire csak tudott, és várta, mi lesz. A szorítás engedett, a kéz még egyszer-kétszer hátrakapott, megtapogatta, aztán békén hagyta • Rik most figyelmesen körülkémlelte börtöne falát. A nagy ember léptei csak vitték, vitték a szomorú bizonytalanság felé. Érezte, mint gurulnak végig könnyei orcáján. „Mama! Hol vagy?" szipogta. Ekkor lent a lábánál valami megcsillant. Ujjával odakapart, s hát egy lyukra lelt. A lyuk akkora sem volt, mint egy mogyoró.