Tűz és jég [antikvár]

GERATHON Gerathon óvatosan megmozdult. Fekete pikkelyei, amik vastagok voltak, akár a páncél, halkan megcsörrentek a homokkövön. Száját kitátotta, megízlelte a levegőt. Hosszú farka játékos táncot lejtett mögötte. Élet! Gerathon pezsgett az élettől, amiért teste újra a földön csúszhat, és a föld szép lassan tovasiklik alatta. Az élet egy lüktetés, egy rángás, egy rebbenés, egy lélegzet. Az élet mozgás. Kidugta a nyelvét, emberszagot sodort felé a szél. Még több élet! Pillanatnyilag nem volt éhes. Temérdek állat futott, baktatott és szökdécselt körülötte, amik mindnyájan reszkettek a félelemtől, mégsem bírtak hátat fordítani neki. Valahányszor egy kis harapnivalóra vágyott, egyszerűen oldalra nyújtotta hatalmas nyakát, és felkapott egy kengurut vagy egy vadkutyát. A szökése óta nem ismerte az éhséget. Ám az élet még most is ugyanúgy eltöltötte vággyal, hogy kiszorítsa az élő, lüktető lényekből a lélegzetet.