Új hajtások [antikvár]

Részlet a műből: "Szirmay Ilonka bevégezte levelét. Letette a tollat, egy pillanatra elfedte kezével arcát, majd, mint aki az örömtől nem találja helyét, körülfutott fehér szobájában és végül megállt a nyitott ablaknál. Lenézett az udvarra. Ablakára hatalmas hársfa lombja vetett árnyékot, a virágos udvarból meleg rózsaillat áradt feléje. A forró júniusi délutánon olyan csendes, olyan elzsibbadt volt minden. Az ablak alól vakkantás hallatszott. Ilonka ki akart hajolni, hogy kutyájának kiszóljon, de ugyanakkor az ablakban levő virágokra méhecske szállt. Moccanni se mert, nehogy elzavarja. Piros, finoman ívelt ajka mosolyra nyílt s nagy, sötétkék szemei szinte áhítattal lesték a méhecske minden mozdulatát. Nagyon szerette a méheket, szakadatlan munkájuk minden alkalommal újabb csodálatot keltett benne. Szinte sajnálkozva nézett utána, mikor mézzel megrakodva elszállott. - Mindig csak ilyen rövid időre jönnek - gondolta. Ujra íróasztalához ment és kezébe vette a megírt levelet, hogy mégegyszer elolvassa, mielőtt lezárja. Asszonynővérének írta."