Vakulástól látásig [antikvár]

Részlet a könyvből: Az egészségről csak akkor veszi észre az ember, milyen nagy kincs, ha már elvesztette. Az is igaz, hogy a fiatal erőt nem lehet bekötni a zsebkendő sarkába vagy az alsószoknya zsebébe süllyeszteni, hogy mindig meglegyen. Mit tehetett volna özvegy Nagypál Imréné, amikor észrevette, hogy homályosodik körülötte a világ, és csak nehezen számolhatja meg a szövőszéken a szálakat? - Tél van, kicsi az ablak; öregszem. Megerőltette a szemét, s folytatta a szövést. Nem lehet kényeskedni. Jön a tavasz, és a vásznat csak az áprilisi nap szívja patyolatfehérre. Két hosszú szál lesz az idén. Végignyújtózkodnak majd a zsenge füvön. Özvegy Nagypál Imréné egyedül volt a szobában, de úgy dolgozott, mintha tucatnyi munkafelügyelő nézett volna a körmére. Nagy úr az ő ispánja: a muszáj. Igaz, nincs eladó lány a háznál, de azért kell a vászon. Keresik az urak a törülközőrevalót, és szívesen vesznek lepedővásznat is. A szűkös világban, amikor oda az ember, a kereső, minden kis pénzt meg kell fogni. Ruhát is szabnak a jó erős vászonból, Sanyi sem tudja elnyúzni, pedig ez a gyerek valósággal eszi a ruhaneműt. Télen se lehet bolti holmival ellátni, a ceignadrág tetejébe rá kell parancsolni egy vásznat is.