Vándorévek [antikvár]

Laki Thuz, a félelmetes csendháborító átúsztatott a Dráván és égeti a dunántúli falvakat. A telkes parasztok és köznemesek nemrég ültették trónra Hunyadi Mátyást. - Nékem nem parancsol a taknyos! - vicsorog Laki Thuz és feláll a kengyelben. Mellén acélból sodrott ing, kezében török szablya, fején sisak. Hatalmas úr, szálmagas, erős férfi, fekete, mint az üszök. - Az apja is fattyú volt, ha szól is érte mindennap a déli harangszó. Ha kormányzó is lett, pór maradt az mindig. Hogy törököt kaszabol, attól még nem lesz úr valaki. Én úr vagyok - és rettenetes öklével megveri a páncélinget. - Úr volt nékem minden üköm, Léi úrral jöttek bé a hazába. Nékem ne ugasson a kölyök, a parasztok királya. Azok választották, azoknak szabjon regulát. Engem pedig ne intsen és ne tanítson, mert Budáig perzselem a Dunántúlt. Még az álla se pelyhedzik és engem int. Laki Thuzt. Míg a széke alá nem gyújtok a taknyosnak! - bődült a fekete ember és előre ugratott. A hadnagyok és várnagyok röhögve követték. Nyomukban a lovassereg vágtatott, lehettek vagy százan. Azok után pedig a könnyű szekeresek.