Vidám Jankó kalandjai [antikvár]

Részlet a kötetből:Jankó és a vicinális Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy kis fiú, aki ott lakott az anyukájával a Dunaparton, egy nagy házban. A kis fiút úgy hívták, hogy Vidám Jankó. Azért hívták így, mert mindig jókedvű volt, nem durcáskodott soha, bátran, vidáman, nevető szemekkel nézett a világba, amelyet nagyon szépnek, nagyon kedvesnek talált. Úgy érezte, hogy nagyon jó itt élni ebben a világban, ahol csupa jó és kellemes dolgok vannak, mint például az ő anyukája, meg Huncut Sárika, a kis barátnője a szomszédból, meg az ablak a fülkében. Hát igen, ez az ablak ez volt aztán a világon a legnagyszerűbb dolog. Ebből az ablakból el lehetett látni a Dunapartra, pont éppen odáig, ahol a szentendrei vicinális vasút állomása volt, mely akkoriban még gőzvasút volt, nem villamos.