Vigyázat, sárkányveszély! II. [antikvár]

BEVEZETES Dinkaföldére leszállt az éjszaka, szél sem rezdült. Odafönn Dinkafölde három holdja - egy bíborvörös, egy sárga és egy zöld - pettyezte a sötét, felhőtlen eget. Tisztán ragyogtak, mint három reflektor, és színes sugarakat meg árnyékokat vetettek az épületekre, a fákra és az Elvarázsolt Tóra, amely egy vízesés tetején lebegett a magasban. Visszfényük megcsillant azokon a mindenféle, ragyogóra fényesített evőeszközökön, amelyek széles félkört alkotva sorakoztak egy hatalmas, hegybe vájt barlang bejáratánál. Jobbfelől álltak a különféle kések, szabályos sorokba rendeződve - voltak közöttük simák és fogazottak, egyenesek és görbék. A legelső sorban a szerény méretű vajkések helyezkedtek el, mögöttük az asztali, a kenyérvágó és a csontozókések, leghátul pedig a tagbaszakadt húsvágó bárdok. Jobbra a kanalak álltak, ők is csinos, rendezett sorokban. Legelöl a kávéskanalak, aztán a teáskanalak, majd a desz-szertes- és leveseskanalak, végül pedig a hosszú nyelű merőkanalak: ez utóbbiak meglehetősen hepciás népség voltak, és egyfolytában azon ügyeskedtek, hogy kitúrják egymást a jobb helyekről. A két csoport között helyezkedett el az összes többi konyhai eszköz. Volt itt minden: villák, habverők, nyársak és spatulák, darálók és reszelők, tojásszeletelők, diótörők és fokhagymazúzók. Úgy tűnt, mindnyájan várnak valamire. De vajon mire? Senki nem tudta. Azt rebesgették, egy kis teáskanál elbi-tangolt, és most addig kell várniuk, amíg fel nem bukkan. A várakozás azonban rossz hatással volt rájuk, lassanként kikezdte az idegeiket. A villák egyfolytában izegtek-mozog-tak, a kanalak böködték és löködték egymást, az asztali kések pedig - akikkel különben sem lehetett kukoricázni 10