Villám [antikvár]

Odafenn, északon, hosszú időn át össze-visszabeszéltek minden furcsát egy csorda titokzatos eltűnéséről. Az a néhány ember, aki még' hitt ebben a mesében, rég- porladozott már és senki se tudta igazában, mire is vélje a dolgot.Ámde egy valami mégis bizonyos volt: az utolsó nagy bölénycsorda, sok esztendővel azelőtt, a tavaszi vándorlás idején észak felé vonult és soha többé nem tért vissza. Hasztalan várták-lesték a prémvadászok évről-évre az őszt, mely meghozza a viszontlátást. De még a roppant, szürke bölényfarkasok is hirtelen eltűntek a síkságról, mintha csak a föld nyelte volna el őket. Lehetséges, hogy ez volt az alapja a mesének az elveszett csordáról, amelyről még mindig hitték, hogy egy szép napon majd, új legelőket keresve, ismét fölbukkanik.A bölénynek azonban nyoma veszett, örökre. Évszázadokon át benépesítette a síkságot és most, íme: fölmenekült a hegyekbe, hogy az ezer folyó országában" utoljára megpihenjen. Ott fönt a fensíkon a csorda kisebb csoportokba bomlott szét s a zöld hegyi legelőkön lépten-nyomon látható fehér csontok tanuskodtak a havasokban vívott haláltusájukról...