Zsoci és a szitakötők [antikvár]

Hogyan lett Zsoltiból kisgazdi?Egyszer apu és Zsolti elmentek kirándulni Visegrádra. Mikor már minden érdekességet megnéztek, kompra ültek és átúsztattak a Duna szomszédos partján lévő Nagymarosra. Sétálgattak a barátságos kis utcákon, egyszer csak szembe sántikál velük egy aranyos kis pulikutya. Nagyon szomorú ábrázattal közeledett, és az egyik első lábából csöpögött a vér. Ahogy egymáshoz értek megálltak mindnyájan, és úgy néztek egymásra, mintha régi ismerősök lettek volna. Zsolti nagyon sajnálta a vérző kutyust.-Vigyük orvoshoz! - ajánlotta apunak.Zsebkendőt tettek a lábára, beültették a tarisznyába és kopogtattak a közeli állatorvos kapuján. A doktor bácsi kimosta, bekötötte a sebet, még egy műanyag zacskóba is bepólyálta a lábát, ne piszkolódjon be járás közben a kötés. A kis puli némán tűrte a kezelést, csak a fogát szívta nagyon, amikor benzinnel lemosták a lábát. Aztán a vendéglőben egy kis étellel kínálták meg apuék. A kutyus elmesélte, a közelben házat építenek, s ő mindig a kőművesek körül forgolódott, mert egy-egy kis colonkot odavetettek neki időnként. De a kőművesek nemcsak ettek, sört is iszogattak, az üveget pedig ledobták az állványról. Ennek a szilánkjába lépett bele a mi kutyusunk.-így kell kéregetnem, gazdátlan vagyok - mondta és egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában -, nincs aki gondoskodna rólam. - Apu, vigyük haza! - kérte Zsolti - nagyon aranyos ez a kutyus.-Mi a neved? - fordult hozzá?-Bukfencnek hívnak, mert ügyesen hányom a bukfenceket. Nézzétek csak! - ügyesen átfordult néhányszor a fején.-Hazavisszük - mondta apu, és Zsolti ugrándozni kezdett örömében. Bukfenc szemében is nagy boldogság tükröződött, de mintha nem lett volna ez teljesen felhőtlen.-Van nekem egy csontos pajtásom, Cézárnak hívják. Izmos, erős farkaskutya. Most lent ül a Duna-parton, lesi a horgászokat, hátha odavetnek egy-egy apró halat, s azt elhozza nekem. Cézárt nem hagyhatom egyedül.