Zsuzsi [antikvár]

Részlet a könyvből: "Jujj! Zsuzsi bab ijedten szisszent fel, jujj, mondta még egyszer és tágra nyitotta szemét a sötétben. Kata úgy szorította megint magához, nem csoda, ha rosszat álmodott. Egy csúnya, bozontos valami kergette, futott, már lélegezni sem bírt. Most megkönnyebbülten sóhajtott fel, sehol a bozontos, megmenekült. Óvatosan kibújt Kata ölelő karjaiból és az ágy szélére ült. Hány óra lehet? Éjfél, vagy talán még több? Lábujjhegyre állt és kikukucskált az ablakon. Mennyi csillag! Szólni kéne Katának, nézze csak ő is, hogy szikráznak, kacsintgatnak. Vajon arrafelé is vannak ilyen virrasztó babák, akik nem tudnak éppen aludni és nézik a csillagokat? Kata azonban alszik, nem lenne jó zavarni. Este olyan szomorú volt, még mesélni sem volt kedve, csak magához szorította és elaludt. Pedig olyan jó ha mesél! Régebben, erre még emlékszik Zsuzsi, nem Kata mesélt, hanem Anyu. Odaült az ágy szélére, Kata fejét simogatta, Kata meg Zsuzsiét. Így voltak ők ott a sötétben hárman és Anyu suttogott. Elsuttogta Nyuszi esetét a Rókával, duruzsolt a tündérekről, akik mindenféle csodákat tesznek és mindig kacagnak, mesélt a virágokról, egy engedetlen kislányról, aki a végén azért mindig nagyon jó és engedelmes lett. Kata pedig mondogatta, még, Anyu még mesélj! Aztán lassan elszenderedett. Volt hogy Zsuzsi aludt el előbb, de volt úgy, hogy hallotta még, mikor anyu halk puszit nyomott Kata pofijára, betakargatta, aztán csendesen kattant az ajtó. Ilyenkor még közelebb bújt Katához, hallgatta buzgó szuszogását és úgy aludt el. De Anyu egy idő óta nem mesél. Kata azt mondta, elutazott messzire, egészen Afrikába, ott dolgozik majd sokáig, de Kata nem sír, nagylány már és megérti, ez Anyunak nagyon fontos, Ez a munka! Ha majd végez hazajön és megint együtt lesznek ők hárman a meleg, sötét szobában. Addig is Anyu ír majd sokat, mondta Kata, és ő is írhat, amint megtanulja a betűket, s ez már nagyon hamar lesz, mert most első osztályos. Azt, hogy drága anyukám! Le is tudja írni csupa nagybetűvel."