Kavicsmuzsika [antikvár]

Ki ne szeretne gyorsvizű hegyi patak partján megpihenni és hallgatni a csendet, a madarak énekét, a cinketojás nagyságú összekoccanó kavicsok susogó muzsikáját a rohanó víz alól? Ki ne szeretné a keresetlen, szép szavak nyugalmát, a kozmosz szirén-zsongását? Ilyen és hasonló kérdések merülnek fel Németh Gabriella verseskönyvének olvasásakor, és nem tudunk kitérni a válasz elől. Ahogy a kavics szép - nincs két egyforma közöttük -, olyan igaz is: nem akar, más lenni, mint ami. Németh Gabriella sem akar más lenni, mint aki: csillaghomlokú költő - és ez, valljuk be, ma már kissé szokatlan. Négy évtized mintegy nyolcszáz verséből válogatta szerzőjük e kötetet, egy olyan hatalmas anyagból, amely más, szerencsésebb pályatársainak már az életmű szobortalapzatát jelenthetné. Neki az indulást. Versei kozmikus magából sarjadt álomvirágok, s akár egy-két soros, akár hosszabb látomások, mindig az egész emberhez szólnak: költészete egyszerre férfias és nőies, magyar és általános emberi...Világa és kifejezésmódja - legyen az vers, próza, hangjáték stb. - Nagy Lászlóval és Pilinszky Jánossal rokonítja, tragikus élményvilága, szavainak kavicstömörsége szívenütő, nem tudjuk magunkat kivonni a hatásuk alól.