Kisalföld anekdotikum 2004 [antikvár]

Korán beáramlott idén a Kárpát-medencébe a hűvös levegő, szeptember végén már novemberre emlékeztetett az időjárás. Tíz fok, erős szél, reménytelen szürkeség, permetező eső. Mégis rövid ujjúban szaladtam ki a parkolóhoz a kocsiban felejtett mobilomért. Kollégám, Somodi Géza meg is jegyezte, hogy milyen friss vagyok. Persze, mondtam, mert éppen most hívott fel a vezetékesen az egyik illetékes polgártárs, és próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, hogy miért adtak ki engedélyt egy bizonyos vitatott tevékenységre. Az engedély pecsétje kétségkívül törvényes alapokba itatódott, csakhogy közfelháborodást szült. Ezzel bizonyára tisztában volt az illetékes polgártárs is, aki kiadta, mégis próbálta megmagyarázni. Én meg jól felhúztam magam, még sok év után is, pedig legyinthettem volna, szóval felment az „üzemi hőfokom", ezért a rövid ujjú, így próbálom hűteni magam, mondtam. Még megjegyeztem, hogy otthon nem is kellene fűteni, ha esténként is kapnék négy-öt ilyen telefont. Úgy belemelegednék, hogy kitartana reggelig, de mostanában otthon szerencsére már ritkán hívnak hivatalos ügyekben...