Bővebb ismertető
Bár az évszázadok során a székely emberre rájárt a rúd, azért a Hargita két oldalának, a Fekete ügy két partjának, a Nagy- és Kis-Küküllő partjainak, a Maros felső folyásának lakói mindig is megőrizték humorérzéküket. Anélkül talán még nehezebb lett volna az örökös határvédő sors. Ez a „humorérzék" azonban a székely ember csavaros észjárásaként vált ismertté, híressé. Nem holmi viccmesterek által kitalált - úgymond - műtréfákról van szó, hanem valami olyasmikről, ami az évszázadok során e vidék lakóinak mindennapi életéből rügyeztek ki. Az írott, vagy íratlan „krónikákban" gyakran feljegyezték olyan kipödört bajuszú, jó kedélyű székely harisnyás atyafiak neveit, akiknek csavaros észjárása előtt bárkinek kalapot kellett emelnie, s akiknek úgy vágott az eszük mint, a borotva. Hogy kik voltak ők? Nevük, sajnos, többnyire beleveszett az évszázadok ködébe, de ma már nem is a nevek a fontosak, hanem a fennmaradt ízes tréfák, adomák, igaz történetek. Fontos, hogy ezeket megőrizzük, hiszen részei az életnek, a kultúránknak. Az utóbbi években ugyanis a kihalás veszélye nemcsak a székely falvakat fenyegeti, hanem - velük együtt - a székely tréfákat is. Mi több, egyre inkább elfogy a jókedvünk is; és ha így rohan a világ valamerre - mert hogy előre, netán hátra rohan-e, nem lehet biztosan tudni - vele vesznek a tréfák, történetek, amelyek néhány évvel ezelőtt még mosolyra, hahotára fakasztottak.