Legyünk humorunknál [antikvár]

Legyünk humorunknál - írom le a legjobb jótanácsot e könyv előszavának első szavaival. Vihetjük-e valójában többre az életben, juthatunk-e nagyobb lelki és erkölcsi magaslatra, mint akkor, amikor humorunknál vagyunk, ha van, ha volt, ha semmi áldozatot nem kímélve visszaszereztük, ha sikerült humorunkhoz visszatalálnunk, ha ismét önmaga lehet valaki, ha "nevetve válik meg múltjától", de szemébe tud kacagni a jövőjének is, bölcs derűvel, tehát bátran, felülkerekedik azon, ami nevetséges, tud mulatni önmaga önkéntelenül vagy szándékosan feltárt hibáin is, a saját számlájára is mer nevetni, a mások kaján nevetésének az önirónia bűvös-bájos eleganciájával megy elébe, nem érzi úgy, hogy "emberi méltóságán esik csorba, ha nevet, mint a fakutya" (Kosztolányi Dezső). Nevetni jó; ha mosolyra derű jő. René Descartes azt tanácsolta, hogy hárítsuk el magunktól (és legalább szeretteinktől) a szomorú gondolatokat, mivel ártalmasak az egészségre, ráadásul megnehezítik minden ügyünk sikerét. A humor latinul valamikor egyszerűen csak nedvet, nedváramot jelentett, víg és vidám keringését az éltető kedvnek, ezek szerint aki nedvtelen, az kedvtelen is, tehát szárazpipás, tizenkilencedik századi szóval kedélysenyvben szenved, enyhébben: kedélye borús, elméje sem borongástalan.