A hódító gyilkos [antikvár]

Börtöncella Sajátos zárka ez, keskeny és hosszú, akár egy rácsokkal lezárt folyosó. Minden berendezése egyetlen priccs, egy kis faasztal horganyzott bádog borítással, meg egy kerek, támla nélküli szék. A zárka mélyén rongyos függönnyel félig eltakarva a kübli. Itt nem vasajtó nyílna - ha nyílna - a folyosóóra kis kémelő ablakkal, hanem sűrű, mennyezettől földi érő rácsozat. Ketrec ez inkább, olyan, mint az állatkertben, sűrűn sorakozó, függőlegesen beépített acélrudakkal. Egy ember feküdt a priccsen, két kezét a feje alá téve, a mennyezetet bámulta, amelyen éppen egy csótány sétált keresztül. A fekvő ember hosszan nézegette az undorító lény mászkálását. Talán a sorsán gondolkodott közben, de az is lehet, hogy már nem gondolt semmire. Arra sem, ami rá vár. Azután hirtelen oldalra fordult, fölkelt, körülnézett, majd odament a rácshoz, kezével átfogta a rudakat, és kiszólt: - Hé, valaki! Szinte még kis sem mondta, máris megjelent a fegyőr. - Na, mi van? - kérdezte. - Nem jönne be egy kicsit? Beszélgetni? - Magához? - röhögött a fegyőr.