A lányok [antikvár]

Felfigyeltem a nevetésre, és aztán egyre csak a lányokat néztem. Először a hosszú és kócos hajuk tűnt fel, utána pedig az, ahogy ékszereik csillognak a napfényben. Igazán jól nem láttam őket, de ez nem is számított. Tudtam, hogy teljesen mások, mint a parkban lévő emberek. A standok előtt családok várakoztak kígyózó sorokban a sült kolbászra és hamburgerre. Kockás blúzos nők simultak oda partnerükhöz, a gyerekek pedig az eukaliptusz termésével dobálták az ösvényen átszaladó és meglehetősen elvadultnak tűnő csirkéket. Ezek a hosszú hajú lányok látszólag felülemelkedtek mindazon, ami körülöttük történt, mintha csak száműzött hercegnők lennének. Gátlástalanul bámultam őket, hiszen nem tűnt valószínűnek, hogy felém néznek, és észrevesznek. Egészen megfeledkeztem az ölemben szorongatott hamburgerről, miközben egy fuvallat halbűzt hozott a folyó felől. Szinte azonnal felidéztem magamban azokat a lányokat, akiket ismertem, de nem volt szerencsém náluk, és rögtön láttam, hogy a fekete hajú a legcsinosabb. Ez nem is volt meglepő, és már azelőtt számítottam rá, hogy tisztán kivehettem volna arcukat. Mintha valami másik világhoz tartozott volna, és a piszkos, fekete