A reggel, amikor eljöttek értünk [antikvár]

ELŐSZÓA 201 l-es év telét Belgrádban töltöttem. A háború, amelynek során Jugoszlávia összeomlott, már évekkel korábban véget ért, de én még mindig azon dolgoztam, hogy felkutassam a bűnösöket. Óriási feladat volt, de kényszerítő erejűek voltak az érzelmek, amelyeket a délszláv háború és a következményei iránt éreztem.Rettenetes, lázas érzés volt, mint a malária, amely időről időre előtör, ha a betegség belekerül a véráramba. A láz azóta gyötört, hogy az 1990-es évek elején először tudósítottam Boszniából. A bűnösök, akik annyi fájdalmat és szenvedést okoztak, falvakat, iskolákat égettek fel és kórházakat bombáztak, gyerekeket nyomorítottak meg és tömegével erőszakoltak meg nőket, továbbra is szabadon éltek a falujukban, hétvégenként horgászni jártak vagy az unokáikkal piknikeztek. Fizikai rosszullétet éreztem attól, hogy ők szabadon élnek, míg az áldozataik meghaltak. Elhatároztam, hogy megpróbálom felgöngyölíteni az eseményeket, amelyek ennek a jobb sorsra érdemes államnak a széteséséhez vezettek. Az egyik évben Szarajevóban heteket töltöttem azzal az emberrel, aki a háború idején a halottasházat vezette. Ez az ember nemcsak a holttestek fogadásáért és hamvasztásáért felelt, hanem naplót is vezetett, amelybe feljegyzett minden egyes nevet, a beérkezés idejét és a halál okát, ami többnyire golyó, repesz vagy robbanás volt. Űgy hívta: A halottak könyve. Az egyik reggel arra érkezett a ha-ll