A Serengeti köde [antikvár]

Jack a megkérdezték volna Jack Wardent, hogy mit szeretett legjobban az életben az előtt a bizonyos délután előtt, gondolkodás nélkül sorolta volna: a feketekávét, a kék eget, leengedett ablakkal furikázni a városban, a gomolygó felhőkbe burkolózott Kilimandzsárót a visszapillantó tükörben, és a kislányt, akié a szíve volt, és aki épp együtt énekelt az autórádióval. Mert Jack egyenes és precíz ember volt, makulátlan, mint az afrikai szavanna eső után. Megedzették az élet viharai — gyermekként elveszítette a szüleit, a szerelmével, akit az egyetemen ismert meg, elváltak de tudta, hogyan kell megküzdeni a sorscsapásokkal. Korán megtanulta a Serengeti-ben, a poros szafariutakon, ahol vadász és préda bújócskázott egymással a magasra nőtt, lengedező elefántfűben. Jack túlélésre született. Ha le is terítették, mindig talpra állt. A nyári szünetek pedig, amikor a lánya elutazott hozzá a kávéfarmra, bearanyozták az életét. Azok a sárdagonyázós, popcornmajszolós, békavadászatos napok. Jacknek olyan kisugárzása volt, hogy ha belépett valahová, minden tekintet rászegeződött. A lányával töltött napokon viszont úgy 7 e^