A tudósító jelenti a polgárháborúból [antikvár]

1. fejezet Bevezetés Az 1992. évi barcelonai olimpia és a sevillai világkiállítás e század magyar kapcsolatait is előtérbe állítja. A tragikus fordulatokban bővelkedő korszakot csak e kapcsolatok megismerése révén lehet megítélni. Már könyvem megírási módja megkövetelte hogy nem elégedhetem meg az események puszta leírásával, hanem ezek hátterét a titkos diplomácia és kémelhárítás archívumainak tanulmányozásával és számos összefüggés bemutatásával igyekeztem megvilágítani. A magyar szervezett munkásság és a haladó közvélemény az 1931. évi köztársasági forradalom után felfigyelt a spanyolországi társadalmi és politikai változásokra és ennek köszönhettem, hogy a Népszava szerkesztősége 1932 őszén tudósítónak küldött ki az ibériai országba. Mindössze 27 éves voltam, de tudósítói múlttal már rendelkeztem. A Népszavának 1929-ben Brazíliából küldtem először tudósításokat. Sőt a magyar kivándorlók érdekében írt cikkeim miatt a brazil hatóságok elfogatási parancsot adtak ki ellenem. 1932-ben a spanyol és katalán társadalmi forrongás közepébe érkeztem, a spanyolországi nemzetek és a szervezett munkásság az akkori általános európai tendenciával ellentétben, a forradalom útját járták. Ugyanakkor a történelmi uralkodó osztályok kiváltságaik védelmében ellenforradalomra szervezkedtek. A Népszavának 1932-től 1938 őszéig spanyolországi tudósítója voltam. A polgárháború a fasiszta Németország és Olaszország intervenciója miatt az európai haladó fiatalság legjobbjait csatasorba állította. Tudósítói tevékenységemen túlmenően én is önkéntesnek jelentkeztem Ezenkívül, mint a PSUC ( katalán szocialista-kommunista egységpárt) alapító tagja, jelentős tisztségeket töltöttem be. Franco győzelme után öt alkalommal jártam Spanyolországban, ahol figyelemmel kísértem az illegális antifasiszta harcot, majd a fordulat éveit. Fél évszázad társadalmi, és politikai küzdelmei óriási távlatot nyitottak, így tanúja lehettem annak a fordulatnak, amikor a fasizmus által eltiport munkásmozgalom és az elnyomott nemzetek újból csatasorba álltak a szabadságjogok kivívásáért. Ismét tudósító lettem, politikusokkal, történészekkel, írókkal folytatott beszélgetéseken, interjúkkal igyekeztem tisztázni a múlt és a jelen társadalmi, kulturális és politikai küzdelmeinek az összefüggését, így ismertem meg a polgárháború eszmevilágát, amelyet tudósításaimban mindvégig érintettem, a politikai gyakorlatban alkalmaztam, de tudatosan a történészkonferenciákon és az utóbbi évtizedekben elmélyült tanulmányaimban tártam fel. A polgárháború eszmevilága már a múlt században sem volt elvont fogalom, mert társadalmi feszültség, nemzeti és nemzetiségi szabadságtörekvések, egyházpolitika és osztálykiváltságok húzódtak mögötte. Újságíróként objektivitásra törekedtem könyvemben, ezért alkalmaztam a dokumentális módszert, hogy a fasiszta politikusokat és hadvezéreket idézve tegyem nyilvánvalóvá a mi antifasiszta igazságunkat. A spanyol polgárháborúról és előzményeiről száz tudósításom jelent meg a harmincas években a Népszavában. A Franco-uralom következményeiről, majd a spanyolországi utazásaim tapasztalatiról további száz kulturális, társadalmi, egyháztörténeti és politikai beszámolót sikerült elhelyeznem a felszabadulás utáni magyar sajtóban. (Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság, Élet és Irodalom, Világosság, Kritika, Színház, Film-Színház-Muzsika, Új Tükör). Az utóbbi 15 évben a hazai archívumokon kívül a francia levéltárakban, a párizsi külügyminisztérium, a madridi külügyminisztérium és a spanyol vezérkar archívumaiban végeztem kutatásokat. Mindezek alapján könyvemben nálunk még sohasem publikált titkos okmányokra és bizalmas beszélgetésekre tudtam hivatkozni, amelyek sok vonatkozásban lénye-