Ahogy rátaláltam [antikvár]

Borítói kopottasak.
Hogyan talál Istenre egy üzletember, aki teljesen vallástalanul nevelkedett? Nincs erre bárkinél alkalmazható kész recept. A Szerző sem ad ilyet, hanem saját élményeit mondja el: küzdelmeit, amelyeket környezetével, gyermekkorától belérögződött előítéletekkel, divatos áramlatok-okozta kitérőkkel kellett megvívnia. Istenre-találásának emberi titka mindössze ennyi: őszintén kereste az igazságot. Hellmut Laun könyvét úgy tesszük le az Olvasó asztalára, hogy kételkedő, borúlátó korunkban egyre inkább ritkaságnak számító gondolatot idézünk föl: nemcsak tudományos utak vezetnek Istenhez. Másszóval: a Szerző élettörténete megmutatja, hogy korunkban sem hiánycikk a misztika. A külső eseményeket nem csak ésszerű okoskodással lehet megközelíteni: a hit fénye gyakran valószerűbb magyarázattal szolgál, mint a hétköznapi életben józannak vélt rendszeres kételkedés. A Zsinat utáni egységtörekvések idején az sem időszerűtlen, hogy olyan könyvet adunk ki, amely luteránusnak keresztelt és ilyen iskolai vallásoktatásban részesült üzemvezető katolizálásának a történetét mondja el. A könyv egyik-másik magabiztos kijelentésének bizonnyal ódon csengése van. Mégsem ökumené ellenes, mert nincs benne egyetlen elmarasztaló szó sem a protestáns egyházakkal szemben. Ezenkívül a Szerző saját lelki fejlődésének folyamatáról számol be, amely modellje lehet annak, hogyan érlelődhet együttesen és növekedhet a hitben bármely egyházban keresztelt hívő. Laun őszinte egyszerűséggel az igazságot keresi, feltétlen készséggel elfogadja az Isten akaratát, és vállalja az evangéliumi követelményeket. Erről a belső folyamatról vall, amely - anélkül, hogy uniformizálni akarná a kegyelem útjait - ösvény, amelyben szükségszerűen összetalálkozik minden igaz keresztény lélek.