Az Orbán-rezsim börtönében [antikvár]

Enyhén szólva nem szokványos körülmények között született ez a könyv. Rendes zárkanaplót kezdtem írni, a nap végén lejegyezve az eseményeket, de rá kellett jönnöm, hogy a séták alatt, midőn a zárkát elhagyom, a jegyzeteimet elolvassa az egyik (feltehetően megbízást teljesítő) cellatársam. Ekkor áttértem egy kódolt rendszerre: a napokat paragrafusokkal jelöltem, a főbb eseményeket kulcsszavakkal, angol és német kifejezéseket is használva. Az első zárkatársak aligha értették ezeket, de később olyanokat raktak mellém, akik (von Haus aus) bírták e nyelveket. Ekkor (receptíró orvos módjára) szinte olvashatatlanná tettem a kézírásomat. Egyszer korábban léphettem ki a zárka WC-jéből, mint az aktuális ügynök várta, így elcsíptem a megjegyzését: „ezt pszichológushoz kéne vinni, olyan zavaros a kézírása". Zárkanaplóm a honi börtönélet bemutatásával egyfajta „börtön bedekkerként" is szolgálhat: akad benne pár olyan túlélési technika, ami segíthet a börtönélet elviselésében. Minden, amit leírtam, tényszerűen igaz. A nem közszereplők nevét azonban elváltoztattam, és több esetben így tettem a velem hivatalból kapcsolatba került rendvédelmisek rangjával is. Nem írtam le pár dolgot, ami fontos ugyan, de a szereplőknek kellemetlenséget okozhatna, így maradt ki számos mozzanat, amikor rendvédelmisektől kaptám szolidaritási jelzéseket. A szabadulásom után zajlottak a rendvédelmisek tömegtüntetései az Orbán-rendszer ellen, ezeken szakszervezeti tisztségem okán magam is részt vettem. Az egyik alkalommal a büntetés-végrehajtásiak képviselője díszegyenruhában beszélt, szerintem ő volt a legjobb, amire volt kuncsaftként igazán büszke voltam...