Egy igaz ember [antikvár]

Részlet:IMég éles fénnyel, hidegen ragyogtak a csillagok, de keleten már világosodott az ég. A fák kiváltak a sötétségből. Csúcsukon hirtelen erős, friss szél futott végig. Az erdő egyszeriben megelevenedett, zengőn és erőteljesen felzúgott. Nyugtalanul sziszegve súgtak össze az évszázados fenyők, s megriadt ágaikról puhán zizegve hullott alá a száraz zúzmara.A szél elült, hirtelen, ahogyan támadt. Újra fagyos némaságba dermedtek a fák. Minden hajnali zaj egyszerre hallhatóvá vált az erdőben: farkasok mohó marakodása a közeli tisztáson, rókák óvatos csaholása, és egy felébredt harkály első, bátortalan kopácsolása, amely úgy zengett az erdő csendjében, mintha nem is egy fatörzset, hanem valami hegedű üreges testét koppantgatta volna.