Fehér pázsit [antikvár]

Kalandos sorsú regényét 1957-1959 között írta a magát "hajdanvolt írónak" nevezeő Soós László: 1960-ban már reklámozták a megjelenendő kiadványok jegyzékeiben, ám mégsem került sor könyvi megszületésére. A miértekre regénye beköszöntőjében válaszol az író. A megkésettség azonban az igazán művészi értékeket hordozó alkotások esetében sosem azonos a lekésettséggel. Mert Soós László a saját bőrén égő és élő valóságanyagot menekítette át az időállóbb formába, regényébe, amely a dokumentumvegetációban is tud újat mondani a háború emberi vonatkozásairól. Éppen az emberi sorsok nyomon követésével tud átfogó és összefüggő képet adni arról a hadseregről, amelyért Nemeskürty tízegynéhány évvel később a rekviemet mondta. Borostyán Gábor tartalékos hadnagy "frontsorsán" keresztül sikerül az írónak belülről és mozgásában ábrázolnia a honvédség bizonyos rétegének, az ún. középosztálybeli értelmiségi fiataloknak a bonyolult viszonyrendszerét ehhez az emberhez méltatlan korhoz. Változó földrajzi helyszíneket, ám változatlan háborús színtereket jelképez a "fehér pázsit", ahol esztelenül pusztult el a magyar felnőtt férfilakosság nagy hányada.