Hogyan lettem futballbíró? [antikvár]

Előszó Ezek igaz történetek. A könyv kormozaikokat tartalmaz. Szándékosan nem fésültem regénnyé őket, mert akkor az már szépirodalom lenne. Pedig nem az. Nem regény, nem novellák, nem történelemkönyv, még csak nem is családtörténet, hanem mindez együtt. A XX. század különböző korszakaiban keletkeztek. Ami az előző századról szól, azt apám nővére mesélte el nekem. Szüleim nagyon szerettek, de az életükről, a család múltjáról hallgattak. Ez a hallgatás is jellemző a korra. Kön5rvem bemutatja azt az életet, amit unokáim már nem ismernek, és amit az ő unokáik talán már el sem fognak hinni. Esetleg össze is fogják téveszteni 1956- ot a Mohácsi Vésszel. Az egyes történetek nem kronológiai sorrendben követik eg5TTiást. Akkor írtam azokat ceruzával pici füzetekbe, amikor megtörténtek, vagy amikor hallottam őket. Van közöttük 70 éves is. Mivel ragaszkodtam a híjséghez, nem javítottam ki az átfedéseket, ismétlődéseket. Vannak benne olyan magánéletbeli részletek, amelyek nem tartoznának a nyilvánosságra, ha nem lennének jellemzőek arra a korra, amelyben megtörténtek, vagy nélkülük érthetetlen lenne egy későbbi esemény, amely már jellemző a korra. Könyvemben benne vannak férjem emlékei a II. világháborúról, apám naplója 1945-ből, amit anyámnak írt, miközben majdnem egy hétig tartott az útja Szombathelytől Makóig. Itt vannak öcsém nemzetőr-emlékei 1956-ról, és diákjaim életének történetei. Csak a neveket változtattam meg, mert a szereplők egy része még él. Ami egyes szám első személyben van, azt én éltem át, de nem én vagyok a fontos, és a családom sem az. Csak a kort akartam bemutatni az életem, a családom és a diákjaim életének a tükrében. A történelmet át lehet írni. Az életemet nem.