Időkapszulák [antikvár]

kedves olvasó! Először arról, hogy miért született meg ez a könyv. Előbb-utóbb talán mindnyájunknak eszébe jut, hogy emlékiratban foglaljuk össze múltunk legfontosabb történéseit, vagy legalább bakancslistát készítsünk a még hátralévő, nagyon óhajtott kívánságainkról. Az emlékirat nehéz műfaj, hisz elsősorban attól függ, hogy mennyire mozgalmas életet kaptunk a Jóistentől. Ha túl sok minden történt egy ember életében, vajon melyik az a lényegi elem, amelyik említésre érdemes? Ha pedig eseménytelennek tűnik az életünk, a kérdés az, hogy mi kerüljön az írásműbe? Ráadásul egy emlékirat elkészítése mindenképpen az idő kegyetlen múlására utal, míg a bakancslista felállításának gondolata bármikor bekövetkezhet. Igaz, az elmúlás konkrét jelének kell tudatosulnia ahhoz, hogy bakancslistánk legyen, s hogy nagyon akarjunk dolgokat megtenni. Mert talán már nincs sok időnk, esetleg személyesen megérintett minket az elmúlás kegyetlen érzése. így ez a műfaj sem könnyebb az emlékiratnál, hisz a lista is ügyeink végleges lezárását jelentheti. Vagy az is lehet, hogy a bakancslista kapaszkodás a földi életbe? Netán személyiségünk kiteljesedése vagy az élni akarás és a tettvágy szubjektív kifejeződése? Úgy vélem, mindenki életébe bekúsznak ezek a gondolatok. De talán mégis biztatóbb a bizonytalan jövőt tervezni, mint a megtörtént múltat végérvényesen lezárni. így először magam is bakancslistában gondolkodtam, azoknak a dolgoknak a listájában, amelyeket az ember földi léte megszűnése előtt még meg akar tenni. Aztán megint átgondoltam. Lehet, hogy mégis inkább a viszonylag mozgalmasnak mondható életem leltárját kellene elkészítenem? Félig tele vagy félig üres a pohár? Mindenesetre úgy véltem, akár így, akár úgy döntök, mindkettő magánügy. Bármelyiket választom, kár írásba foglalni. Elég, ha én tudok mindenről. Ugyanakkor az utóbbi időben őszinte meglepetéssel tapasztaltam, hogy még sokan emlékeznek rám az aktív közéleti tevékenységem idejéből (2007-2010), és egyre többen vetették fel, sőt kérték számon, hogy miért nem foglalom össze az elmúlt évtized mondanivalóit egy kötetben. Sokak szerint ezt kötelességem megtenni. Végül is egyetértek velük, ha úgy közelítem meg a kérdést, hogy van-e felelősségem az általam eddig állítottakért. A válasz a konzervatív értékrend alapján az, hogy igen. Nem vagyok a digitális világ rabja, s bár használom néhány előnyét, tisztelem a magánszférát, és nem vágyom a „nagy testvér" vigyázó szemére. Nem szeretem az ingyen pénzt és a csalfa dicsőséget, így nincs sem Facebook-oldalam, sem reklámcunamival elhalmozott saját