Imádkozzál és dolgozzál! [antikvár]

Részlet: .EZ AZ ELSŐ FÜZET « Kelt 1979. év március hó elsején. Ezen életem leírását azon elhatározásommal indítottam el, hogy a jövő utódaimnak, családjaimnak és minden katolikus keresztény magyar testvéreimnek, akik ezt elolvassák, nem a magam dicséretét akarom méltatni, hanem Isten dicsőségét emelni szerénységemből, ahogy tehetségemből telik. Azért is, mielőtt elkezdem: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké, ámen. Mivel sok jó könyvet olvastam, különösen életemnek utóbbi felében, elgondolkodtam, hogy azok az emberek, akik azon könyveket írták, mind az Űr Jézus tanításából és evangéliumából meg az ő életük folyamán történt különböző életfelfogásokból merítették, és azért írták, hogy azt kövessük, ami jó és igaz. így hát én is az életem történetéről akarok írni, de itt én a szüleim életénél akarom kezdeni. Hogy be fogom-e végezni azt, amire magam elhatároztam, azt a Jóisten tudja csak, én nem tudom, mert már a nyolcvanadik évemet töltöm be december 25. napján, vagyis Jézus Krisztus születése napján. Először is az édesapám született Bánáton, Tóba községben, 1861. évben, nagyon szegény szülőktől, Bálint Antaltól és Kovács Teréztől. Heten voltak testvérek: Katalin, Antal, az édesapám, József, Rozália, Anna, Imre és István, a legfiatalabb. Földjük, mesterségük nem volt, hogy miből éltek, nem tudom, csak az édesapám elbeszéléséből tudom, őneki ruhája, lábbelije nem volt, így hát iskolába sem járt, csak mikor tavasz kezdődött, és mezítláb lehetett menni. 10-12 éves korától kezdve a Csekonics-uradalomra járt, amit majornak neveztek. Ami gyerekkori munka volt, csumaszedés, vagyis kukoricatöv, utána kapálás, miegymás; mielőtt el nem ment katonának. 4-5 évben télen is mindég kijárt az urasághoz. Szántottak, trágyát hordtak, lovakkal, ökrökkel dolgoztak csekély napszámért. Kukoricás kenyeret a tarisznyába, és menni, és este, mikor hazaért, már az utcán megérezte a jó illatot. Vagy kukoricagaluska, ahogy ők mondták, vagy mamaliga, vagy ganca, vagy málésütemény. 1882-ben elment katonának Erdélybe, a nagyszebeni és a disznódi kaszárnyába 3 évig mint lovashuszár. És addig nem volt szabadság, még a három év le nem telt.