Kitelepítettek [antikvár]

Hét évvel a Második Világháború után vagyunk. Európa Athéntől Belgrádon, Rómán, Berlinen, Párizson, Londonon át Oslóig az újjáépítés jegyében dolgozik. A frontról hazatért katonák lassan kezdik elfelejteni a lövészárkok borzalmait, Líbia homoksivatagának gyilkos porát, a norvég fjordok hideg szelét. A gyárak újra a polgárságnak termelnek. A szántóföldekről, a virágos rétekről eltűnnek a rosszemlékű tankcsapdák. Felbúgnak a traktorok, és a földeken kenyeret adó gabona szökik a magasba. A családi házak körül a szögesdrót helyett újra virágok nyílnak. A puskapor bűzét réges-régen felváltotta a méz illata. A kedélyek lecsillapodtak, megbocsátás és megbékélés lett úrrá az öreg kontinens nyugati része felett. De vajon mi történt keleten, Varsó, Prága, Budapest, Bukarest és Szófia égisze alatt ebben az időben? Vajon ott is az újjáépítés igaz szelleme hatotta át a hatalmon lévőket? Jelszavaik ezt igyekezték igazolni. Cselekedeteik azonban az ellenkezőjét bizonyították.