Kövek az emlékműhöz [antikvár]

Az utódokhoz fordulok ezzel az írással, azokhoz, akik száz vagy ötszáz esztendő múltán majd a fejüket csóválják, miközben arról az időről olvasnak, amely a mi időnk volt. Az ő életük sok mindenben más lesz, mint a miénk, de késői leszármazottaink is éreznek éhséget, és ők is meghalnak, ha megadják nekik a módját némi strophantin vagy tarkólövés formájában, ők is élvezik majd a szerelem örömeit, éppúgy, mint mi, jócskán eltelnek részvéttel vagy gyűlölettel, néha imádkoznak egy kicsit, sokféle italt fogyasztanak, olykor vétkeznek, sóhajtoznak a munka terhe alatt, többnyire boldogalanok lesznek, és természetesen meg akarják változtatni a világot. De ha majd utódaink az utolsó évezredek történetét tanulmányozzák, rábukkannak egy fejezetre - mert bármit is tettünk, az csak egy fejezet lesz a történelemkönyvekben -, amely háborúkat viselt méhében, hatalmas volt a gyilkolásban, kiváló a rombolásban és utolérhetetlen a gaztettekben. Ez az a fejezet, amelyről a bevezető mint "a világtörténelem legsötétebb korszakáról" beszél, és talán ezt írják majd föléje: "A hatalommal való visszaélés feldúlja Európát." Az utódok valószínűleg olvashatják majd ebben a fejezetben, hogy az emberiséget évezredeken át tartó fáradságos és gyötrelmes útján olyan férfiak vezették, akik öröklés, háborúk és összeesküvések révén kaparintották meg a hatalmat, és önkényesen leigáztak más törzseket, birodalmakat, már ahogy az emberi közösségek éppen nevezték magukat. Azt tették, amit akartak, az emberiségnek pedig engedelmeskednie kellett. A hatalom birtokosai királyi palotákban, pápai rezidenciákban, kancelláriákon és tőzsdepalotákban terpeszkedtek. Egy-egy korszakban mindössze néhány ezer ember parancsolt az emberiségnek, az embereket szövetségbe szólította, vagy egymás ellen uszította.Mindig csodálatos és nemes indítékaik voltak. Mindig az igazi vallásról vagy hazáról beszéltek, mindig az eretnekek, bujtogatók, az ősellenség, barbárok, alsóbbrendűek, hitetlenek ellen.