Bővebb ismertető
Volt egyszer egy még nem is egészen tizenkét éves pesti fiatalember, aki egyszer csak azt vette észre, hogy nagy változások lettek körülötte. Gyűlések, kiabálások zaja verte fel a máskor néma utcák csendjét, így aztán csakhamar úgy vélte, leghelyesebb lesz, ha ezúttal kivételesen elkerüli a Rottenbiller utcai iskolát; és elindul az akkori Gorkij fasor felé, ahonnan a zaj hallatszott. A Bajza utca sarkán már tömeg volt, a lengyel követség előtt álló rendőr sapkájáról levették a vörös csillagos jelvényt, helyére papírból kivágott Kossuth címer került, az alkalmi szavalókórusok pedig hangosan éltették a lengyel-magyar barátságot. A Dózsa György úton még nagyobb tömeg gyülekezett, javában készültek a hatalom jelképének, a Sztálin szobornak a ledöntésére. A fiú ezt nem várta meg; inkább visszafordult, és ahogy jött a Lövölde tér felé, a szürkületben már egyre több újságárussal találkozott. Nagy hangon kínálták, többnyire ingyen osztogatták az Igazságot, a Szabad Ifjúságot, a Szabad Népet; és a Magyar Nemzetet. A fiatalember, aki természetesen azonos jelen sorok írójával, csakhamar összenyalábolt annyi újságot, amennyit tudott, és vitte haza, mutatta a szüleinek. Mutasd csak, ráncolta homlokát az apja - kisfiam, nem lesz ebből bajod, fogadta az édesanyja. A rövidke történetben természetesen nem az a lényeges, hogy az említett fiatalember már akkor biztos volt benne, kevés fontosabb dolog van az újságnál, és két évtized múlva már az ő írásait is közli az említett Magyar Nemzet. Az is legfeljebb csak az érdekesség kedvéért érdemel említést, hogy e kettős megjegyzés - az apai figyelem és az indokolt anyai aggódás - még hosszú éveken át elhangzott, hanem az, hogy világosan látszott: az 1956-os forradalom és szabadságharc első pillanatától kezdve kiemelkedő szerep hárult a sajtóra. Mai napig ható tanulságokat hordoz a forradalmi sajtó dicsőséges menetelése, és elgondolkoztató az a fondorlatos, manipulatív hazugságtömeg is, amivel a forradalom leverését követően árasztották el az akkori újságolvasókat arra kapható szerzők és szerkesztők.
BOGNÁR NÁNDOR szervezetfejlesztő-szupervízor, coach
1958-ban született Budapesten. Első diplomáját agrárkémikusként szerezte, majd talajfizikai laborvezetőként, vízrendezési szakértőként tevékenykedett. A rendszerváltás pályamódosításra késztette, így jutott el 1992-ben Párizsba, az ESG konzultánsképzésre. Ezt követően lett a DHV Group, egy holland mérnöki tanácsadó vállalatcsoport hazai irodájának első alkalmazottja, később ügyvezetője - ahol 16 évig dolgozott. 2009-ben végezte el az IBS posztgraduális szupervízor és coach képzését és kezdett szabadúszóként szervezetek, csapatok és vezetők fejlesztésével foglalkozni, elsősorban közép- és nagyvállalatoknál. Főbb fejlesztési területei a személyes önazonosság, a felhatalmazó vezetési gyakorlat és a szervezeti együttműködés erősítése. Több online fejlesztő program kidolgozója, melyek közül a legutóbbi a TudatosNyugdijas.hu.
Elsősorban kérdezőembernek tartja magát, aki nem mondásaival, inkább kérdéseivel kíván hatni, segítve így új megértések feltárását, a személyes döntések megalapozását és a változások elindítását.
Martin Hajdu György kollégájával társszerzőkként összeállított IMPULZUSOK – (Élet)vezetési kétpercesek című könyvük is ezt szolgálja.