Nala, a mentett cica [antikvár]

Hazaérkezés ' I • ' ! , 5 Whit's fur ye'll no go past ye, szokták mondani Skóciának abban a részében, ahonnan származom. Vannak dolgok az életben, amelyeknek muszáj megtörténniük. Ami el van rendelve, az el van rendelve. Ez a végzet. Kezdettől fogva az volt az érzésem, hogy minket Nalával ez, a végzet hozott össze. Egyszerűen nem történhetett véletlenül, hogy pontosan egyszerre voltunk ott, azon a távoli helyen. Vagy az, hogy ennyire tökéletesen időzített pillanatban érkezett az életembe. Mintha azért küldték volna, hogy megadja nekem azt az iránymutatást és célt, ami annyira hiányzott akkor az életemből. És bár ebben persze sohasem lehetek biztos, de szeretném úgy hinni, hogy az én érkezésem is olyasmit vitt Nala életébe, amit ő keresett. Minél többet gondolkodom ezen, annál inkább meggyőződésemmé válik. Mi kettőnk számára ez a barátság egyszerűen olyasvalami, aminek létre kellett jönnie. Az volt a sorsunk, hogy felnőjünk, és egymás társaságában lássunk világot. Három hónappal azelőtt, hogy 2018 szeptemberében találkoztunk, azért indultam el a szülővárosomból, Skócia keleti partvidékéről, Dunbarból, hogy körbebiciklizzem a földet. Nem sokkal azelőtt lettem harmincéves, és fel akartam rázni magamat az életem rutincselekvéseinek taposómalmából. Ki 13