Óriások útja [antikvár]

A havi verkli, most is szembefordul vele a nő, miután letette a fenekét a székre. Könyveket vesz ki a szatyrából, kábé tízet. Zömmel puhafedelűek. O gyors pillantást vet rájuk, és maga elé húzza a rakást. A nő leheletnyit mosolyog, de nem néz az arcába. Evek óta rendszer ez nála, módszeresen kerüli az ő pillantását, ezért a kényszeres forgolódás. A nő gyakran lehorgasztja a fejét. Odamutatja, mennyit szélesedett a koponyáját felező pőre sáv. A nőnek hosszú a haja, nehéz megállapítani, frissen mosta-e. Ha frissen mosta is, semmi látszatja. A nő a maga idején egész csinos lehetett, már amennyire árulkodhatnak a petyhüdt vonások a hajdani szépségről. O se a régi, de neki bőven megvan rá az oka. A nő esetében ez kérdéses. Bírja amúgy ezt a nőt. Sőt rájött, azért bírja, mert nem érez iránta semmit, se nem szereti, se nem gyűlöli. Néha egy kis ingerültség. Pipa rá, amiért az egyetlen nőlátogatója. Rá pipa, amiért felé se néz