Partiharcok [antikvár]

„- Az én fejemet akarod, mi?! Kiirtjuk az egész klánodat, te! Meztelenül rákötlek a haverod Ladájára, és bevontatlak a Józsefvárosba fényes nappal. Fellógatlak a Kálvária tér kellős közepén, te féreg! Fostos Fajának se kellett több. - Most elszabadul a pokol! - szólalt meg apokaliptikus hangon, és mintha egy gerelyvető lenne az olimpián, hajításra készülve felemelte a lándzsáját. Mögöttünk azonnal kapcsoltak a mieink. Elővették a pisztolyokat, puskákat, és felhúzták őket. Másodpercekig hallatszottak a kattanások, ahogy élesítették a fegyvereket. Én is kirántottam a Smith & Wessont, és ráfogtam Fostosra. - Tedd le azt a lándzsát, Fostos, az isten szerelmére! - kiáltottam. - Ne provokálj minket! Azt akarod, hogy vér folyjon? Mert folyni fog, azt garantálom, és nem szeretném több liter cigány vérrel elárasztani a szigetet! - Ha harc lesz, azt nem mi fogjuk elveszíteni, Rudi. A spanod megsértett. Meg kell halnia. Nem érdekelsz se te, se a Tolnai. Az sem, ha utána bevonultok a nyolcba, de ezt a csávót kinyírom, baszd meg!"