Prozac-ország [antikvár]

"Kezdem azt érezni, hogy valami komoly baj van. Mintha az összes gyógyszer - - a lítium, a Prozac, a desipramine meg az altatóként bevett Desyrel - - együttvéve sem tudna megbirkózni azzal, ami eredetileg a bajom volt, bármi legyen az. Úgy érzem maga, mint a selejtes áru, ami hibásan került le a szerelőszalagról, és mintha a szüleimnek rég vissza kellett volna vinniük a szervizbe, még mielőtt lejárt a garancia. De ez már nagyon régen volt. Kezdem azt gondolni, hogy igazából nincs is orvosság a depresszióra, hogy a boldogság szüntelen küzdelem, és alighanem folyton-folyvást küzdenem kell majd érte, amíg csak élek. Kérdés, hogy egyáltalán megéri-e. Kezdem azt érezni, hogy nem tudom tovább fenntartani a látszatot, és félő, hogy előbb-utóbb átsejlik, ami mögötte van. És bárcsak tudnám, mi a baj. Talán arról van szó, hogy az egész életem olyan hülye. Nem tudom. Vészesen sokat álmodom bánultságról. Rendszeresen visszatér az az álmom, hogy a lábam, noha annak a rendej és módja szerint a testemhez tartozik, nem akar mozdulni. El akarok menni valahová - - semmi rendkívüli, csak olyan köznapi helyekre, mint a fűszeres vagy a patika - -, és képtelen vagyok, mert egyszerűen nem tudom megemelni a lábamat. Sem lépcsőn nem tudok fölmenni, sem a sima földön nem tudok járni. Azt álmodom, hogy holtfáradt vagyok, és alvás közben még jobban elfáradok, ha ez egyáltalán lehetséges. Fáradtan ébredek, és csodálkozom, hogy még képes vagyok fölkelni. Gyakran nem is vagyok rá képes. Általában tíz órát alszom éjjelente, de van úgy, hogy sokkal többet. Csapdában érzem magam a testemben, úgy, ahogyan eddig még soha. Állandóan ki vagyok ütve. Egyik éjjel egyenesen azt álmodom, hogy hozzá vagyok ragadva az ágyneműhöz, bele vagyok passzírozva, akár az ember cipőtalpába az eltaposott rovar. Egyszerűen képtelen vagyok kikelni az ágyból. Ideg-összeroppanásom van, és nem tudok megmozdulni. Anyám meg ott áll az ágy mellett és erősködik, hogy fel tudok én kelni, csak akarnom kell, és úgy látszik, sehogyan sem lehet vele megértetni, hogy tényleg nem tudok megmozdulni."