Mendemondák és történelmi hazugságok [antikvár]

Varillas francia történetíró arról volt nevezetes, hogy írásaiban a hatás kedvéért alaposan elrugaszkodott az igazságtól. Amikor ezt a szemére vetették, nem is tagadta. Ennyi volt csak a védekezése: „Nem tesz semmit. Amit én írok, sokkal érdekesebb, mint ami megtörtént." Íme, a mendemondák egyik forrása. A krónikás az érdekesség kedvéért kíméletlenül elbánik az igazsággal. Változtat, kihagy, kiegészít - aszerint, amint a képzelőereje szárnyal vagy gyalog jár. Lehetnek egyéb szándékai is: lelkesedést vagy gyűlöletet akar kelteni a múlt idők példázatával s a tényeken erőszakot követ el, - vagy megalkuszik a lelkiismeretével, holmi koncok fejében hízelkedik a hatalmasoknak, érdemeiket eltúlozza, hibáikat szépíti, ferdít és eltagad. Tegyük fel továbbá, hogy saját tapasztalásáról ír: vajon pontosáé a megfigyelése? Ő sem lehet mentes az ősrégi, elkoptatásig idézett megállapítás alól: Errare humánum est. (Amelyhez Cicero hozzátette: „Csak a tudatlan tart ki konokul a tévedései mellett.") A megfigyelés pontatlanságát érdekes beismeréssel világítja meg éppenséggel egy nagynevű történetíró, a német Ranke. A Városban, ahol történelmi munkáján dolgozott, szerencsétlenség történt: leszakadt egy híd, két ember a folyóba zuhant és ottveszett. A tudóst érdekelték a részletek, másnap meghallgatott két szemtanút. - Egy teherkocsi ment át a hídon - mondta az egyik -, az alatt roppant össze. Két ember volt a gyalogjárón, azok estek a vízbe. Láttam a kocsiúton egy katonát is, szürke lovon ült, ennek nem esett baja. A másik szemtanú: - A teherkocsi két órával korábban ment át a hídon, az összeomlás pillanatában nem volt rajta. A gyalogosok nem felnőttek voltak, hanem gyerekek. A lovast én is láttam, de az nem katona volt, hanem polgári ruhás ember és egy pejlovon ült....