"Öreg diák élő emlékei." [antikvár]

Részlet: Egy szép október hatodika Arad, 1890. 1849. október hatodikán csúnya, szürke, ködös és esős hajnalra virradt Arad városa. Az álmosan ébredő lakosság nyomott kedéllyel, egykedvüen fogott napi robotjához. Valami halálos csönd ülte meg a régi várost... A Maros tulsó oldalán, a vár kazamatáinak öles falai között mindenfelé, csak a felkelés piszmogó nesze hallatszott. Éber éjszaka után ébredeztek. Mert hiszen alig húnyta ott valaki álomra a szemét. Szívettépő híreket suttogtak egymásnak a rabok. A pribékek kivégzésekre készülődnek... Kik mennek el, kik hagyják itt örökre ezt a siralomvölgyet! Találgatták. Azért reménykedtek is. Hátha az utolsó percben megszállja őket a Szentlélek és kegyelem jön. Fehér kendő, talán épp a végső pillanatban... Nem, az nem lehet, hogy meg ne esnék a szíve a még majdnem gyermek császárnak és egy nagylelkű tollvonással biztosan áthúzza gonosz tanácsadóinak aljas szándokát. Ha már igy megalázták ezt a porbasújtott nemzetet, ne gyalázzák meg hóhér kötelével, osztrák karabély golyóival...