Paripát, fegyvert [antikvár]

Huszönöt év verseiből válogattam össze ezt a kötetet. Huszonöt év kis idő és nagy idő: történelmileg rövid, de azért nagy dolgok történhetnek benne, másfelől pedig ezt szokták egy emberöltőnek nevezni. S eközben nem volt se paripám, se fegyverem, bár mindig vágyakoztam rájuk, de átvitt értelemben mégsem voltam fegyver nélkül: nehéz időszakokban az a meggyőződés éltetett és erősített, hogy a világ megváltoztatható, dolgunk, hogy megváltoztassuk, dolgunk, hogy az embereket saját helyzetük felismerésére és cselekvésre késztessük, annak belátására, hogy a világ nem önmagától halad előre és tesz kisebb-nagyobb kitérőket, hogy nem hárítjuk el magunktól a felelősséget saját sorsunk és szűkebb vagy tágabb világunk jövőjének alakulásáért, hogy az átmeneti kudarcok nem véglegesek, hogy a győzelmeket is meg kell tartani, hogy a forradalom szónak értelme van, hogy a marxi jelszó: Világ proletárjai, egyesüljetek! továbbra sem vesztett időszerűségéből, hogy a béke egy és oszthatatlan, s nem galamb, és főleg nem sültgalamb, hogy a fasizmus nem pusztult kia náci fasizmus legyőzésével, hanem különböző álarcokban fel-fel-bukkan a világ különböző részein. Mindettől olyanok ezek a versek, amilyenek: bízók, és némelykor keserűek, egy negyedszázad változásainak jegyeit hordják magukon, s talán téglák, a versek lehetséges módján, abban az épületben, melyet mindannyiunknak kell felépítenünk, mely emberi és otthonos lesz, háziúr és családja nélkül, s melyet szocializmusnak neveznek majdan.