2017 [antikvár]

Kötéstábla / borítója kopott
Nem igaz, hogy a Hegy Királynőjének az embertől a kőcsiszolás tudománya kellene. Valójában neki is, mint minden nőnek, szerelemre van szüksége - de csak az igazi, különleges és eredeti összetételű szerelemre, amelynek képletére még senki sem jött rá. Minden érzésnek vannak árnyai; néha maga az érzés is csak árny. Mértékegységek és megbízható szakértői vizsgálatok hiányában a Kőleány választottja sokkal inkább érzi magát önmagának kiszolgáltatva, semmint ahogyan ez korábban bármikor is megtörtént vele. A kétségek barázdákat szántanak a kiválasztott arcára: az életvonalak, amelyeket minden ember lát a tenyerén, és bizonyos értelemben a kezében tart, most a homlokára ülnek ki. Megesett az is, hogy a Rif-hegyi ember a Kőleánnyal való találkozás után életben maradt. Az ilyen többé nem merészkedett a város határán túlra, felhagyott a drágakövekkel, és az a szóbeszéd járta, hogy nem látta meg többé magát a tükörben, amitől elvesztette a kapcsolatot önmagával, és nyugtalanul tapogatta az arcát, kövér redőkbe gyúrva arcának csontos és lágy részeit. Elég volt megszólítani, a szerencsétlen mindjárt másra figyelt, ellenőrizve, megvan-e ő maga, s illendően van-e felöltözve: a szünet, amely a gombok számbavételét és a tulajdon nadrágja előtti meghajtást követte, rövid volt, de annyira kellemetlen a másiknak, hogy az egykori hitnyiknek, aki becsülettel megfogadta, hogy kizárólag normális és legális életet fog élni, egyáltalán nem volt esélye arra, hogy boldoguljon.