A 16-os zárka lakója / Vizsgálati fogság [antikvár]

A ​16-os zárka lakója A börtönablakból látni lehetett a hömpölygő őszi ködöt, mely tejfehér szürkeséggel lepte el az udvart. A 16-os számú zárkában fázósan húzta össze magát a pokróc alatt Emődy Berthold Katalin elítélt. A börtönben töltött hónapok alatt már megtanulta, hogy ha sanyargatásnak és éhezésnek nincs is kitéve, az őrség a fegyelemben nem ismert tréfát. Végtelen hosszúnak tűnt az a néhány hónap, amióta 15 évi börtönbüntetésre ítélte őt a bíróság. Az ítélethirdetés után megkönnyebbült ugyan, de hajszolt, túlfeszített idegei a börtönben felmondták a szolgálatot. Úgy érezte, nem éli túl az ítéletben kiszabott másfél évtizedet. Éjszakákon át újra és újra felidézte a múltat. Városok, hazai és idegen tájak jelentek meg előtte az álom és az ébrenlét határán. Arcok bukkantak fel, majd tűntek el hirtelen. Emberek arca, akikkel összehozta a sors, és így vagy úgy összekapcsolta valami. Talán a rokoni kötelék, a szeretet, a szánalom, a szerelem, a testi vonzalom vagy éppen a pénzszerzés reménye. Az arcok sokaságából néhány újra és újra visszanézett. Arcok, akiket elsodortak az események, megsemmisített a háború vihara. Emberek, akiket ő hurcoltatott el annak idején a Gestapóval. gondolatai lázasan csapongtak. „Hány embert öltél meg? Hányan élhették túl besúgásaidat?”