A 203-as határkő [antikvár]

Részlet a könyvből: "Két katona haladt át a kukoricáson. már messze jártak a vasútállomástól. Az egyik katona lelakatolt barna ládikát cipelt a vállán, a másik halkan fütyörészve lóbálta fegyverét. Mind a ketten fáradtan poroszkáltak, de egyik sem tudta rászánni magát a pihenésre. Szüntelenül a láthatárt kémlelték, valamit fürkésztek a messzeségben... Júniusi napfény perzselte a két katona arcát, forróságba burkolta őket és vakítóan sütött a szemükbe. Az egyenruha testükhöz tapadt, a csizma égette talpukat. Mintha zsarátnokon lépkedtek volna. a katona, aki a ládikót vitte, szerette volna kigombolni a zubbonyát. De ott állt mellette a fegyveres tizedes, aki állandóan türelemre és kitartásra intette. Nem akarta, hogy rendetlen öltözékben mutatkozzanak a határon, amely itt vonult végig előttük. Így csak sapkájukat vették le. Nullásgéppel kopaszra nyírt koponyájuk szinte csillogott a verőfényben. A verejték időnként megszáradt a fejükön és ilyenkor újra feltették a sapkát. Hatalmas napraforgók széles tányérai mosolyogtak rájuk. Csizmájukkal óvatosan kerülgették a növények zsenge tövét. A hullámzó búzatáblákhoz értek. - Ott a magasfigyelőnk! A tizedes hangja kicsendült a mező susogásából. Vállára emelte puskáját és karjával a láthatár felé mutatott. Aztán csendesen tovább fütyörészett. A katona átrakta a ládikát egyik válláról a másikra. Tekintete figyelmesen követte a tizedes kinyújtott karját. Mintegy kilométernyi távolságban cölöpökre épült fekete házikó látszott. Úgy tetszett, mintha gomolygó fehér felhő burkolná körül. Parányi ablakocska tekintett le a házikóról. Előtte törpének látszó emberi alak mozgott."