A bátorság vörös kokárdája [antikvár]

Fedlapja kissé repedezett. Pár oldal felső sarka behajtódott.
A hideg jó darabig kapaszkodott a földbe, aztán fölszállt a köddel, s pihenő hadsereget hagyott a dombokon szanaszét. Amint a barna táj zöldbe fordult, felébredt a had, s a hírek keltére nyüzsögni kezdett, kimeresztette szemét az utak kátyús vápái és száraz földnyelvei felé. A parti bozót árnyában borostyánkő színű patak locsogott a had lábánál, és éjjel, mikor gyászosfeketére változott a színe, túlpartján, a messzi hegyek alacsony ormain, ellenséges tábor piros őrtüzei pillogtak. Egy szálas közvitéz meg akarta mutatni, hogy ő tudja, mi a rend, és lement az ingét kimosni a patakra. Rohant vissza nemsokára, s már messziről lobogtatta az ingét, mint a zászlót a szélben. Az oldala majd kirepedt attól a hírtől, amit egy szavahihető cimborájától hallott, aki egy igazmondó tüzértől vette, aki a jól értesült bátyjától tudta, a hadosztály törzsének egyik csicskásától. A szálas közvitéz úgy fújta a hírt, mint egy bíborba-aranyba öltözött udvari herold. Holnap fölkerekedünk, ne feledjétek...