A béke kálvária-utján [antikvár]

(A szerző előszava. Amikor még a háborút éljenezték. Hogyan képzeltük akkor a békét? Uj bizonytalanság előtt uj kérdőjel. A Pesti Hirlap" képviseletében Párisban. A história útszéli virágai. )Visszaemlékezem arra a juflius végi iszép nyári estére, amikor a P^sti Hirlap" szerkesztőségében lesve lestük a nagy döntésit, amely azí egész világ békéje fölött határozott. Yégü'l! megszólalt, a telefon,^ Simon Vilmos, a lap Belgrádiba küldött tudósítója Zimonyból Mvott föl bennünket:Szerbia nem adott ki'elégtitő választ az ul-timátumur^fra! Giessl, a monarchia belgrádi követe elhagyta a szerb fővárost!Ez a háború! mondottuk egyszerre tizen is. És megdöbbenve, sápadtan néztünk egymás arcába.Nemi volt többé maradásom a négy fal között. ÍMÍennem kellett ki a friss levegőre, ki az: utcára. Az alkonyodó nap vörös fénye játszott a Margitsziget fölött. A körúton elegáns szépasszonyok, gondtalan járókelők tömege. Jókedvű beszéd. Hangos kaoaj. Újpest felől munkájukat végezve sürü rajban 'özönlöttek; a belső1 részek felé a munkások. Az úttesten kocsi kocsi mellett tolongott. Automobilok, megrakott társzekerek soíkiasága. Aznap délután jó hirek jöttek Belgrádból. Általában azt hitték, hogy ezúttal is sikerült a háborút elkerülni Ez a gondtalan könnyelmű városi még nem tudott arról, hogy tiz perccel előbb mi történt Belgrádban^ És amint, előre tolakodtam a hullámzó tömegben, amint átm'entem a koeslik és autók életveszélyes torlódásán, a kezem ökölbe szorult! és> alig tudtam visszatartani egy föltörő zokogást. Kerestem a férfiak között,, kik azok, akik még neun tudják, de már ott viselik homlokukon a halál1 je-li