A biboros szolgálatában [antikvár]

Részlet a könyvből: Zatoninál. »Jelzett kártyák!« Vagy huszan lehettek körülöttünk, mikor ez a bolond, aki nem tudta, hogy kivel van dolga, de aki azt sem tudta, hogyan kell egy igazi úrnak kártyaveszteségeit elviselnie, arcomba vágja ezeket a szavakat. Esküszöm rá, hogy azt hitte, hogy én lármázni, káromkodni és handabandázni fogok, mint; valami közönséges, nagyszájú hencegő. Ámde de Berault Gilnek nem ez volt a szokása. Pár pillanatig rá sem néztem, ahelyett a szemeimet - bien entendu - mosolyogva körülhordtam a körülöttünk levő várakozásteli arcokon. Megláttam, hogy nincs köztük - de Pombalon kívül - senki sem, akitől tartanom kellene. Aztán akkor fölálltam és olyan tekintettel meredtem arra a bolondra, amely - tapasztalatból tudtam - öregebb és tapasztaltabb embereket is meg szokott félemlíteni. - Jelzett kártyák, angol úr ? - szóltam vérfagyasztó mosollyal. - Úgy tudom, ilyeneket két vérbeli játékosoknak lefőzésére használnak, nem virgácsot érdemlő iskolás kölykekére.