A birodalom felemelkedése [antikvár]

Részlet: "Leszegett fejjel, arccal, mindössze egy arasznyira a kőkemény talaj felhevült törmelékei felett, küzdött Korthac a szakadékkal. A hosszas mászás ledörzsölte a bőrt kezéről és térdéről, és mostanra már a napégette kövekkel való minden egyes érintkezés a húsát perzselte, ahogy ki-kiharcolt egy következő lépést felfelé a meredeken. Hunyd le a szemed, csak egy pillanatra. A belső hangok egyre sürgetőbbé, hívogatóbbá váltak, mintha az őt hatalmába kerítő szédület újabb hullámai volnának. Pihenj! Engedj mást előre. Fogát csikorgatva araszolt felfelé, dacolva a belső hangokkal csakúgy, mint a meredek hegyoldallal és a könyörtelen nappal. Nem mutathatott gyöngeséget az emberei előtt. A sivatag megölheti, de le nem győzheti. A csúcson majd talál vizet, és élni fog. Ebbe a gondolatba kapaszkodva kúszott tovább fölfelé."